Monday, 15 September 2008

Lotus Technical Breakfast


Az IBM Magyarországi Kft. szoftvercsoportja, Technical Breakfast elnevezéssel, rendszeresen tart technikai rendezvényeketaz IBM épületében, kifejezetten szakembereknek. A rendezvényen olyan hazai előadók vesznek részt, akik jártasak az adott terület szakmai kérdéseiben, dolgozzanak akár az IBM-nél vagy partner cégnél. Ennek a sorozatnak a keretében került sorra a Lotus termékkör 2008. szeptember 11-én, csütörtökön. A rendezvény két fő témaöre a Lotus Connections és az xPages volt. A Lotus Connections lehetőségeit Szabó János kollégám az IBM-ben használt belső rendszerrel illetve egy kiselőadással prezentálta, míg az xPages-t, mint a Lotus Domino Designer 8.5-ben megtalálható fejlesztőeszközt, egy amerikai kolléga által biztosított, és az Interneten keresztül bárki által letölthető alkalmazással mutattam be.
A rendezvény szünetében és a rendezvény végén hosszabb beszélgetésekre adódott lehetőség mindkét témakörben.
Read this document on Scribd: WEB 2.0 és Lotus Connections

Tuesday, 9 September 2008

Lotus Domino és Notes verziók megjelenése

Ed Brill blogjában találtam ezt a képet, amelyen követhetjük a verziók megjelenésének dátumait.

Friday, 1 August 2008

Új ötlet nincs, hát használjuk a régit avagy ....

hogyan próbál meg a Microsoft újra ellopni 5 millió Lotus Notes ügyfelet.
Nagyon sokan, nagyon sokszor és nagyon sokféleképpen kinyilvánították már álláspontjukat arról, hogy a Microsoft mennyire megtévesztő, félrevezető kommunikációt alkalmaz, mégsem szokik le erről a redmondi óriás. Ennek egy régi/új példája az, amelyről Ed Brill naplójában ír. Persze van is hozzá istentelen mennyiségű megjegyzés, ha van kedved olvasd el.

Megelőztük a Microsoftot

Olvasd el ezt

Tuesday, 22 July 2008

Lotus Notes 8.0.2 Beta 2

A Developer Networkon elérhető vagy Ed Brilltől kérhető elérés a letöltéshez. Van igazság a performanciajavulásban. Én már második napja használom, és saját magam tapasztalom az eredményeket. Gyorsabb betöltődés az egyik fő jelemmző.

Tuesday, 8 July 2008

Lotus alapú kompozit alkalmazások


Magyarországon is elérkezett a kompozit alkalmazások ideje. Segítségükkel a végfelhasználók sokkal hatékonyabban használhatják Lotus alkalmazásaikat Lotus Notes 8.0.1 (vagy újabb) klienseikben, mert azok interaktívan működnek.
Ügyfélnél bevezetett megoldással rendelkezik az Unioffice Kft.

Domino Access for Microsoft Outlook (DAMO)

Régebben a DAMO teljesen külön telepítőkészlettel rendelkezett, amit le lehetett tölteni a megfelelő Internet oldalról. Ez már jó ideje megváltozott. Jelenleg a lotus domino szerver telepítőkészlete tartalmazza a DAMO telepítőkészletét. Installáláshoz instrukciók találhatók az IBM Developer network-ön.

Lotus verziók és újdonságok

Mivel sokan érdeklődnek folyamatosan, hogy milyen újdonságok találhatók az új verziókban, elérhetővé teszem innen a jelenleg rendelkezésre álló anyagokat (az újdonságok mindig az előző verzióhoz képest értendők).


8.5 Béta változatban, azaz semmi nem garantált: Lotus Domino/Notes 8.5 újdonságok









Lotus Domino/Notes 7 újdonságok

Thursday, 19 June 2008

Egy kontakt, több e-mail cím

A Notes 8.5-től kezdve lehetőség van saját kontaktjaimhoz több e-mail címet rendelni. További részletek Alan Lepofsky blogjában.